Igen nagy áttörés most a két nagy kereskedelmi televízió új műsor típusa a honi médiaéletben. Nagy ötlet, hiszen viszonylag alacsony költségvetésű program, ugyanakkor minden estén egy teljes órás értékes műsoridőt tud adni, viszonylag magas nézettséget produkálva. A két csatorna szemszögéből kiváló ár-érték aránnyal bír ez a műfaj. Jelesül a Vacsoracsata és Hal a tortán. De milyen értékkel bír egy egyszerű, jó lelkű és ízlésű nézőnek?
Azt ötlet kiváló, bárkinek a fejéből is pattant ki. Sőt, egyenesen támogatandó, sokra hivatott ötlet, becsületes műfaj lehetne, ha... Ha nem lenne ott az a "ha". Mert a kereskedelmi csatornák missziója nem a népnevelés, hanem a nagy zsozsó. S bár lehetne valóban nézhető, élvezhető, sőt még nevelő is e műsor, ha nem süllyedne bele a bulvár posványába, ha nem lenne direkt forgatókönyv, s ne mutatna megint olyan példát egy órán keresztül nap mint nap e két dicső "médiamaffia" csoport, ami sok mindennek nevezhető, csak gasztrokulturális műsornak nem. Azzal a három jelzővel pedig, amit az előző, igen hosszúra nyúlt mondatomban soroltam fel, pláne nem lehet jellemezni. (De a jó műsortól az a még jobb, ami rossz, de több pénzt hoz.)
Mi az alap ötlet?
Végy egy héten 5 közszereplőt, akik a hét 5 napján egymáshoz mennek vendégségbe, s ott háromfogásos vacsorával kedveskednek a többieknek. Lehetőleg pontozzák a vendéglátó teljesítményét, mind a lakoma minősége, mind a hangulat megítélése tekintetében. Adj hozzá alap fűszerként néhány millió magyar nézőt, aki e közben tagja lesz egy társaságnak. Akik együtt izgulhatnak az est sikeréért az éppen aktuális vendéglátóval. Amely vendéglátók aztán saját kedvenc fogásaikat is megosztja a nagyérdeművel. Lassú tűzre odatesszük, és a néző és a házigazda együtt szenvedi végig a munkát, és nagy szeretettel várják izgatottan a másik 4 híresség érkezését. Gasztronómia, vendégváró szeretet, őszinte beszélgetések, lakoma és izgalmas, illemes és jó kedélyű esemény.
A fent leírt elméleti tartalom még társadalmilag is igen hasznos lehetne. Lehetne. Csak hát megint a feltétételezés. Mert nem az.
Mi hát valóban?
Botrány. És éppen azért botrány számomra, mert igazán jó műsort lehette volna szerkeszteni ebből az ötletből. De szembemegy mindennel, ami vendéglátás. Vendéglátás, ami egyszerű, őszinte, emberi. Semmi kedvesség, semmi tisztelet, semmi őszinte odaadás. Mindössze 5 celeb fröcsögése… Akik egy máig ismeretlen, a tudomány számára fel nem tárt betegségben szenvednek: -az ismertségtől- kiüresedettségben. Ezek a kiüresedett emberek akarnak nekünk tartalmat csempészni az esténkre?
Bennem volt a jóhiszeműség, mielőtt több adást megtekintettem volna, hogy mindenkinek van egy emberi arca, egy nem csillogó, egy nem pózoló, egy nem flegma oldala. És mikor lennének leginkább emberiek a mégoly celebségüktől megbuggyant lények, mint vendégségben, meghitt vacsoránál? De sajna megint úgy lett, ahogy lenni szokot: jóindulatú feltételezésem celebékről ismét megcsalt.
A műsor nem tanít viselkedni vendégségben, hacsak arra nem, hogy hogyan kell a másik otthonát feltúrni és kiröhögni az életét. Nem tanít tisztelni a gazdát, helyette abba kötnek bele, amibe csak tudnak, hogy hogyan van terítve, hogy éppen olyan étel van szervírozva, amit nem szeret az egyikőjük, hogy milyen mókásan fest, így hogy pattog körölöttük, satöbbi, satöbbi….
Így van megírva a forgatókönyvben. Mert ez kell a népnek, -hagy ne mondjam- ezt kajálja, mármint „nagyokostévések” szerint. Nem tanít közösséget formálni, beszélgetni, eltűrni a másik hibáit. Nem látja a néző, hogy közel kerülnének egymáshoz a szereplők, s most itt ne vegyük figyelembe a képmutató színészesdit. Nem udvariasak. Konkrétan bunkók. Arra jó ez az egész díszletkajálás, hogy bemutassák flancos nagy kérójukat a gazdagcelebek, botrányt csináljanak a botránycelebek, kihívó ruhákban legyenek a cicababcelebek, és végre ismét képernyőn legynek az elfeledett kivénhedt csatalócelebek. És közben megalázzák magukat és egymást. És ha még a balul elsült (vagy túlsült) ételtől nem is, de ettől a viselkedéstől a jóérzésű ember gyomra forog.
Nevesincs énekesnőcskék, századrangú, mégis a csatornához közelálló (sokszor szappanopera) színészecskék, bulvárhíradók által celebbé faragott percemberkék, maguk a bulvárhíradósok, volt valóságshow szereplők, modellek, pornószínésznők, régi táncdalénekesek, menő rapperek, és sehova be nem sorolható, közismert de valójában semmi értelemeset nem művelő nagyőanikók meg kiszeltündék.
Mondjuk ilyen arcok mellett nehéz elhinni, hogy tudnának minőségi műsort csinálni, de azt elvártam volna, hogy legalább a legjobb arcukat mutassák. Vagy éppen ez a baj, s ez a legjobb arcuk? Ennyire nincsenek két lábbal a földön, s azt hiszik így kell viselkedni? Ezt speciel megerősíti a ma esti méltán híres és elismert Leó művészúr gúnyos viselkedése, cinikus nevetgélése, amikor a kicsit komikus figura, Delhusa Johnny házigazda elmondott egy imát, hogy megköszönje az ételt, amely adatik. Mert ő így szokta. S ha még ez a kis mitugrász benzínkutas VV srác nem is hívő, és nevetségesnek tarja ezt a „hókuszpókuszt”, akkor is tisztelnie kellene az elé ételt adót annyival, hogy elfogadja olyannak, amilyen.
S ilyen alapvető emberi nomrák felrúgásának minden este szemtanui lehetünk. S ez nem Hollywood, hanem a jelen nemzet „nagyjai”, a morális közállapotok tükre.
Néha azért ki lehet fogni valami jó napot is, bár igen ritka. Az is igaz, hogy a Győzik Showtól fényévekkel jobb. De elég-e ez önmagában? A kérdés, hogy mihez viszonyítunk. Ahhoz amilyen a világ, vagy ahhoz amilyennek a világnak kellene lenni?...
Utolsó kommentek